Tisztelt Érintett Szervezetek!
A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (a továbbiakban: DKÜ Zrt.) ezúton tájékoztatja Önöket, hogy az alábbi keretmegállapodásokat a DKÜ Zrt., mint Beszerző a keretmegállapodások IV.7. és IV.15. pontjai alapján az alábbiak szerint módosította:
- a DKM02OSWL23 azonosítójú (a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó érintett szervezeteknél meglévő nyílt technológiákra épülő szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó szolgáltatások biztosítása 2. részben: SUSE Linux licencek és kapcsolódó szoláltatások) tárgyú keretmegállapodás szerződéskötési időszakát, és így ennek eredményeként a keretmegállapodás időbeli hatályát további 6 hónappal meghosszabbította, a keretmegállapodás keretösszegének a keretmegállapodás IV.7. pontjában rögzített 30%-kal történő megemelése mellett.
A keretmegállapodás szerződéskötési időszaka az egyoldalú nyilatkozattal tett meghosszabbítás eredményeként 30 hónapra, míg a keretmegállapodás időbeli hatálya annak hatálybalépésétől számított 45 hónapra meghosszabbodott. A keretmegállapodás időbeli hatálya az egyoldalú nyilatkozattal tett meghosszabbítás eredményeképpen akként változott, hogy a keretmegállapodás a hatályba lépésétől számított 45 hónapig, azaz 2028. év február hó 24. napjáig hatályos. A keretmegállapodás szerződéskötési időszaka a hosszabbításra tekintettel 2026. év november hó 24. napjáig tart. A szerződés teljesítési időszak és az elszámolási időszak szabályozása nem változott.
A keretmegállapodás keretösszege az egyoldalú nyilatkozattal történt megemelése eredményeképpen nettó 3.900.000.000,- Ft (nettó hárommilliárd-kilencszázmillió) forintra emelkedett.
- a DKM03OSWL23 azonosítójú (a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó érintett szervezeteknél meglévő nyílt technológiákra épülő szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó szolgáltatások biztosítása 3. részben: Egyéb nyílt technológiákra épülő szoftverlicencek és kapcsolódó szolgáltatások) tárgyú keretmegállapodás szerződéskötési időszakát, és így ennek eredményeként a keretmegállapodás időbeli hatályát további 6 hónappal meghosszabbította, a keretmegállapodás keretösszegének a keretmegállapodás IV.7. pontjában rögzített 30%-kal történő megemelése mellett.
A keretmegállapodás szerződéskötési időszaka az egyoldalú nyilatkozattal tett meghosszabbítás eredményeként 30 hónapra, míg a keretmegállapodás időbeli hatálya annak hatálybalépésétől számított 45 hónapra meghosszabbodott. A keretmegállapodás időbeli hatálya az egyoldalú nyilatkozattal tett meghosszabbítás eredményeképpen akként változott, hogy a keretmegállapodás a hatályba lépésétől számított 45 hónapig, azaz 2028. év február hó 29. napjáig hatályos. A keretmegállapodás szerződéskötési időszaka a hosszabbításra tekintettel 2026. év november hó 30. napjáig tart. A szerződés teljesítési időszak és az elszámolási időszak szabályozása nem változott.
A keretmegállapodás keretösszege az egyoldalú nyilatkozattal történt megemelése eredményeképpen nettó 4.160.000.000,- Ft (nettó négymilliárd-százhatvanmillió) forintra emelkedett.
A fent hivatkozott keretmegállapodások módosítása megtalálható az Integrált DKÜ Portál Rendszerben (IDPR – https://idpr.dkuzrt.hu/) az érintett keretmegállapodás adatlapján.
Felmerülő kérdéseikkel forduljanak bizalommal kollégáinkhoz, az info@dkuzrt.hu címen!
Tisztelettel:
Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.